Fehérvár feketén-fehéren

Fehér Zóna

Fehér Zóna

Székesfehérvári luxusautóügy

Bentley-vel furikázik Cser-Palkovics?

2021. január 13. - Karet

FRISSÍTVE! Tényleg luxusautót vásárolt magának a székesfehérvári polgármester, Cser-Palkovics András az adófizetők pénzéből egy világjárvány okozta gazdasági válság idején? Attól függ, kinek mi a luxus. Mi mindenestre körbejártuk a témát. Az is kiderül, milyen szolgálati autókkal járnak egyes nagyobb vidéki városok, megyeszékhelyek polgármesterei. (Frissítés a cikk végén.)

 

A Jobbikhoz köthető Alfahír portál csapott le elsőként, még 2020 elején a témára, hogy a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal “luxusautók” beszerzését tervezi. Ekkor még csak a kozbeszerzes.hu-n megtalálható információkra támaszkodva írták meg, hogy nagyon konkrét feltételekkel jelent meg egy felhívás közbeszerzési eljárásra. Gyakorlatilag a kereskedő honlapjáról átmásolták a kritériumokat, amelyeknek meg kell felelnie az új polgármesteri járgánynak - írják. A főbb pontokat az alfahíres cikk címében ki is emelik: “Elefántcsont színű bőr kárpit, 215 lóerő, szélvédőre vetített információk – ilyen luxusautót akar a székesfehérvári polgármesteri hivatal.” Tehát valószínűsíthető, hogy a polgármester úr már kinézte magának a járművet, s ennek megfelelően írták ki a közbeszerzést. Márkát, típust ugyan nem határoztak meg, de a megadott kritériumok alapján könnyű volt kideríteni, hogy a beszerzendő gépkocsi egy

Toyota Camry Hybrid Executive+VIP, melynek listaára 14 millió forint körül van.

 

Aztán augusztusban Cser-Palkovics András Facebook-oldalán megjelent egy szabadkozós-magyarázkodós poszt, melyben bejelenti a jármű beszerzését. Azzal indít, hogy a közszereplők egyik legrettegettebb témája az általuk kapott juttatások, különösen a gépkocsik kérdése.” Tehát már a felvezetésben beismeri, hogy kényelmetlen a téma, mégiscsak arról kell beszámolni a népnek, hogy “mire költöttem a pénzeteket”. Ez esetben egy vadiúj járgányra 218 lóerős hibridmotorral, Executive+VIP csomaggal, amely tartalmazza a többi között az MM17 Touch 2 with Go 8" érintőképernyőt, JBL-hangrendszert 9 hangszóróval, HUD-t (szélvédőre vetített információk), elektromosan mozgatható árnyékolót hátul, háromzónás automata digitális légkondit hátsó vezérlőpanellel. Persze, ezek az információk lényegtelenek, legtöbben azt sem tudják, mi az a HUD, vagy JBL-hangrendszer, ezek nem is férnek bele a kisfiús, szemérmes magyarázkodásba, a polgármester csak annyit tesz még hozzá, hogy az új autó sokkal környezetkímélőbb, illetve, hogy olcsóbb lesz a fenntartása, mint a réginek, amely már elért egy bizonyos futásteljesítményt. Annyi derül még ki, hogy 7 millió forintba került a Toyota, a régi autó beszámítása mellett. Ez eléggé jutányosnak tűnik a 14 milliós listaárat tekintve.

cerpa_camry1.jpg

Cser-Palkovics András épp kiszállít pár csomagot a Camry-vel. Luxusautó vagy sem, a csomagtartójába sok minden belefér (Fotó: Cser-Palkovics András Facebook-oldala)

Mindenki megnyugodhat tehát, a polgármester úr kitűnően gazdálkodik a rá bízott anyagi forrásokkal, fél áron vesz autót, saját használatra ugyan, de a jármű a köz tulajdonában van természetesen, tehát minden egyes fehérvári lakos boldog tulajdonosa lett egy Toyota Camry Hybrid Executive+VIP autónak. Százezred részben legalábbis, és valószínűleg sohasem pihentetheti hátsóját a kényelmes elefántcsontszínű bőrüléseken.

Egy luxusautó nem luxusautó. Legyen inkább négy. Maradhat?

 

Ennek ellenére nem volt mindenki elragadtatva a fenti tényektől, például Barlabás András ellenzéki képviselő (Momentum), aki újra felmelegítette a témát, “titokzatos luxusautó-vásárlásról beszélve”, szintén Facebook-posztban követelte a polgármestertől, hogy “vessen véget a titkolózásnak”, és “vallja be”, hány luxusautót vásárolt a polgármesteri hivatal, és miért éppen a járvány nyomán kibontakozó gazdasági válság kellős közepén. És valóban, Cser-Palkovics András nem tett említést arról, hogy nem csak saját használatára, hanem alpolgármesterei számára is beszerzett egy-egy hibrid példányt, tehát a Camry mellett 3 db Ford Mondeóval bővült a hivatal járműparkja. Ugyanakkor nem volt ez akkora titok, mivel már a januárban megjelent közbeszerzési felhívásban is 4 db gépjármű beszerzése szerepelt, illetve Barlabás számonkérő posztja előtt hónapokkal szintén az alfahir.hu már fotókat is közölt az autókról.

alfahir.png

Az Alafahír.hu már szeptember elején lefotózta a járgányt (Képernyőfotó: Alfahír.hu)

Természetesen az ellenzéki képviselő posztja inkább a követőinek szólt, mégis megérkezett rá a hivatalos válasz: az önkormányzat honlapjára került fel egy rövid szöveg, kiemelve, hogy mindenféléket pletykálnak mindenféle luxusautókról, ezért tiszta vizet öntenének a pohárba, tételesen leírva, hány gépkocsiról van szó, és mennyibe kerültek.

Röpködnek a tízmilliók: 40 millió, 30 millió, 16,3 millió. Akkor most mennyi az annyi?

 

Az önkormányzat honlapjára november végén felkerült cikkben próbálják tisztázni a helyzetet, tudniillik, hogy a hivatal – a híresztelésekkel ellentétben – nem vásárolt “luxusmárkáktól luxusautókat”. Vagyis némi fogalmi ellentmondás feszül a két értelmezés (az önkormányzati, ill. az ellenzéki) között: míg egyikük szerint a polgármesteri Toyota luxusautó, a másikuk szerint nem, mert nem luxusmárka. Nem szeretnénk ebben a kérdésben igazságot tenni, mindenesetre amikor Barlabás képviselő úr újra bedobta a köztudatba a luxusautókérdést, arra gondolhatott az átlagember, hogy Cser-Palkovics András legalább egy Bentley-t vett magának közpénzen, ami tényleg felháborító (lett volna). Ezzel szemben kissé “csalódás” a Camry, annak ellenére hogy VIP-felszereltségű.

 Barlabás luxusautózásának így van némi demagóg felhangja,

 

 bár valószínűleg sokaknak luxusautónak tűnhet a topfelszereltségű, 14 milliós hibrid, hiszen a Magyarországon üzemben lévő járművek átlagéletkora 14,4 év, vagyis rettentően régi és olcsó autókkal járnak a magyarok, és sokaknak csak használt kocsira futja, aki pedig új autó vásárlását is megengedheti magának, általában marad egy Suzuki Vitara-nál vagy SX4-nél, átlagosan 5-7 millió forintért.

barlabas_auti1.jpg

Barlabás András feltételezhetően a saját autójával. Bár ő nem közpénzen vette, ennek sem kicsi a csomagtartója (Fotó: Barlabás András Facebook-oldala)

Persze, egy megyeszékhely polgármestere nem járhat 14 éves autóval, ezt mindenki tudja. Hamarosan az is kiderül, milyen szolgálati gépkocsival jár több más vidéki nagyváros polgármestere, előbb azonban nézzük a számokat: az említett önkormányzati közleményből kiderül, hogy a megvásárolt négy jármű piaci értéke kb. 40 millió forint, viszont jóval a piaci ár alatt sikerült beszerezni az autókat, pontosan 30 millióért. Hogy a kereskedőnek, jelen esetben a Rialmó Kft-nek miért éri meg 10 millióval olcsóbban adni egy önkormányzatnak a szolgálati autónak szánt járműveket, azt most ne firtassuk. Ami viszont még érdekes, a közleményben megjelenő kalkuláció, amely szerint a 40 millió értékű autók csupán 16,3 millióba kerültek az önkormányzatnak. Ezt a bravúrt úgy sikerült végrehajtani, hogy a vételárból levonták a többi között a polgármester által eddig használt jármű (egy Volkswagen Passat) árát (4,2 millió Ft), amelyet időközben értékesítettek, illetve az alpolgármesterek régi autóiért remélt összeget is (3,5-3,5, illetve 2,5 millió).

A számokkal persze lehet zsonglőrködni, ami viszont tény, hogy a székesfehérvári önkormányzat egy több tízmilliós szolgálatigépjármű-beszerzést hajtott végre az épp kibontakozó gazdasági válság idején. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy például a válságra való hivatkozással hiúsulhatott meg a korábbi cikkünkben tárgyalt oltástámogatások napirendre kerülése, amely viszont – egyes számítások szerint –   csupán 20 millió Ft-ba került volna, tehát a szolgálati autók értékének kb. a felébe.)

Szabálytalan volt a közbeszerzés, valótlan adatokkal pályázott a nyertes

 

Barlabás András ellenzéki képviselő több posztot is áldozott a közösségi médiában a témának, amelyekben “válaszokat követelt a polgármestertől” a többi között arra, hogy miért kellett ilyen magas felszereltségű (luxus)autókat beszerezni épp a járványhelyzet/gazdasági válság közepén. Az egyik bejegyzésében épp arról tesz említést, hogy a megvásárolt autók még üzembe helyezésük után is drágultak, mivel a Közbeszerzési Hatóság szabálytalanságot állapított meg a közbeszerzési eljárás során, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság 800 ezer forintra büntette a Székesfehérvári Önkormányzatot, illetve további 300 ezer forint igazgatási szolgáltatási díj kifizetésére is kötelezte. Elolvastuk a Döntőbizottság határozatát, amelyből kiderül, hogy a nyertes pályázó irracionálisan alacsony (0 Ft) összegeket adott meg egyes ajánlattételi pontoknál. Ugyanis az önkormányzat nemcsak a gépkocsi vételárára, hanem az üzembe helyezési, forgalomba íratási és regisztrációs adó költségeire is kért ajánlatot. A nyertes Rialmó Kft. mindhárom esetben 0 forintot szerepeltetett ezeknél a tételeknél. A Döntőbizottság határozata szerint ezek nem valós adatok, magyarán a közbeszerzés nyertese gyakorlatilag hamis adatokkal pályázott, mivel ezek a költségekkel is számolni kellett volna. Ennek ellenére a Székesfehérvári Önkormányzat a valótlan adatokkal pályázó Rialmó Kft.-t hirdette ki a közbeszerzés nyerteseként.

cerpa_camry2.jpg

A sokadik Facebook-posztban taglalja a luxusautóügyet Barlabás András képviselő (Képernyőfotó Barlabás András Fb-posztjáról)

Akkor most a bürokratikus és kommunikációs útvesztőből szabaduljunk ki végre és írjuk le, konkrétan mekkora összeget fizetett a polgármester autójáért az önkormányzat:

a szállítási szerződés szerint a Toyota Camry vételára bruttó 11 715 750 Ft.

 

Tehát nem 7 millió Ft, amint azt a polgármester első Facebook-bejegyzésében szerepel, nem 5 millió forint, amint az az önkormányzat honlapjára felkerült magyarázkodásban szerepel, nem 14 millió, ahogyan az ellenzéki becslésekben szerepel, hanem kerekítve 11 millió 700 ezer forint. (A szerződést egyébként közérdekű adatigényléssel kértük ki az önkormányzattól, de az elektronikus közbeszerzési adatbázisban bárki számára elérhető). Persze, értjük, hogy ki-ki pártállása szerint számol bruttó vagy nettó összeget, beszámítja vagy sem a régi autók árát, a szerződésben viszont ez az összeg szerepel, tehát a székesfehérvári polgármester egy majd 12 milliós autóval közlekedik.

Kikértük az adatokat: milyen autókkal jár a többi nagyváros polgármestere?

 

Az összes megyeszékhely, illetve a legtöbb megyei jogú város polgármesteri hivatalának elküldtünk egy közérdekű adatigénylést, amely alapján az illető önkormányzat tulajdonában lévő, a polgármester által használt autóra vonatkozó adatokat (közbeszerzési eljárás dokumentumai, szerződés, forgalmi engedély, kilométeróra-állás) kértük ki. Erre azért is voltunk kíváncsiak, hogy legyen egy összehasonlítási alapunk, hogy kirívóan drága, illetve magas felszereltségű-e a Cser-Palkovics András által használt Toyota.

Lássuk a következtetéseket, a teljesség igénye nélkül, röviden:

  • A legnépszerűbb típus a polgármesterek körében egyértelműen a Skoda SuperB, ilyen autót használ többek között a szekszárdi, a hódmezővásárhelyi, a szegedi, a miskolci, a kaposvári, a nagykanizsai és a pécsi polgármester is (utóbbi egyedüliként bérli), de gyakori típus még a Volkswagen Passat
  • Az utóbbi időben kezdenek elterjedni az elektromos járművek a hivatali járműparkokban. Meglepő módon két polgármesteri hivatal is beszerzett tavaly egy Nissan LeafNissan  E-NV200 (kisbusz) elektromos autó duót 11-12 millió forintos darabáron: a dunaújvárosi és a miskolci polgármesteri hivatal is ilyeneket használ, illetve az egri polgármester, Mirkóczki Ádám rendelkezésére is áll 2 db Nissan Leaf, ahogy a veszprémi polgármesteri hivatal tulajdonában is van két hasonló elektromos autó 2020 eleje óta. Itt megemlíthetjük még a békéscsabai elöljárót, Szarvas Pétert, aki egy Volkswagen E-Golfot használ a városon belüli közlekedésre.
  • A legtöbb nagyváros polgármesterének – Cser-Palkovics Andrással ellentétben – nincs kizárólagos, személyes használatában egy konkrét jármű, a hivatal tulajdonában lévő autókat használják alkalmi jelleggel, esetenként sofőrrel (pl. a szolnoki polgármestert, Szalay Ferencet egy kb. 16 milliós Volkswagen Arteon „szállítja általában”).
  • Több polgármesteri hivatal is vásárolt járműveket 2020-ban, „a vírus évében” több 10 millió Ft értékben, bár a közbeszerzéseket nagyrészt az előző év végén vagy 2020 elején indították el.
  • A legtöbb polgármesteri hivatal készségesen válaszolt a közadatigénylésre, néhányan pontosítást kértek, illetve megjegyezték, hogy nincs a polgármester kizárólagos használatában gépkocsi. Egyedüli kivételként Tatabánya Polgármesteri Hivatala utasította el a közérdekű adatigénylésünket. Az elutasítást azzal indokolta a jegyző, hogy nem kezelnek erre vonatkozó adatot, amely nehezen hihető, tekintve hogy a hivatali járművek beszerzéséhez kapcsolódó szerződés, illetve a jármű forgalmija mindenképpen a tulajdonukban kell legyen.
  • A hivatali gépjárművekre átlagosan 8-12 millió Ft-ot költöttek az önkormányzatok, vannak azért drágább autók is egyes városvezetők használatában: pl. Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia egy majd 20 milliós Mercedes-Benz V-Osztály tárgyalóbuszt használ hivatali teendői elvégzéséhez, de a nyíregyházi polgármester szolgálati járműve is kiemelkedik a mezőnyből vételár illetve teljesítmény tekintetében: Kovács Ferenc egy 340 lóerős Audi A6 TFSI Quattróval jár, melyet bruttó 17 millió 800 ezer Ft-ért szerzett be az önkormányzat 2020 márciusában, illetve a már említett szolnoki polgármester 16 milliós VW Arteonja (amelyet nem kizárólag ő használ!) is a magasabb árkategóriát képviseli.

merci.jpeg

Bár ez csak egy reklámfotó, hasonló tárgyalóbusszal jár a kecskeméti polgármester (Fotó: mercedes-benz.com)

  • Az is megállapítható, hogy általában a lehető legmagasabb felszereltséggel, sok extrával, sok esetben nagy (200 LE fölötti) teljesítménnyel rendelkeznek a hivatali autók, a különleges fényezés (feketemágia-gyöngyház, obszidiánfekete-metál) sem ritka, ahogy a bőrülés vagy egyéb kényelmi extrák sem.
  • Az egyik legszerényebb „járműtulajdonosnak” egyébként a debreceni polgármester, Papp László tűnik, aki alkalmanként egy majd 10 éves VW Multivant, illetve egy több mint 5 éves VW Passatot használ hivatalos útjaira, de pl. Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter is a még hivatali elődje által beszerzett, 2015-ös évjáratú kombi Skodával közlekedik.

Hozzátesszük, a fentiekben a teljesség igénye nélkül, csak érdekességként egy-egy példát kiemelve tekintettük át a polgármesterek hivatali járműveit, leginkább csak azért, hogy képben legyünk, mennyire kirívó Cser-Pakovics András „luxusautó-beszerzése”.

Következtetésünk: vételár tekintetében, a többi elöljáróhoz viszonyítva

a székesfehérvári polgármester egy átlagos értékű autóval jár,

 

felszereltségében sem tűnik ki nagyon a hivatali járművek közül. Az tény, hogy hasonló típusú autóval egyedül Cser-Pakovics András közlekedik, tehát nem egy tömegízlésre valló Skoda SuperB-t választott. Viszont az is szembetűnő, hogy a kilométeróra-állásra való adatigénylésünket a székesfehérvári jegyző azzal az indokkal utasította el, hogy a polgármester magáncélra is használja a gépkocsit, így az óraállás „nem csak a közfeladat ellátásával összefüggően megtett kilométert mutatja”, ezért nem minősül közérdekű adatnak.

Vagyis a közpénzből vásárolt, közpénzből fenntartott gépkocsi használatára vonatkozó adat elvesztette közérdekű adat jellegét.

 

FRISSÍTÉS: Cser-Palkovics András polgármester is olvasta a cikkünket, és e-mail-ben közölte a Camry kilométeróra-állását, idézzük:  "hogy semmilyen székesfehérvári adat ne maradjon titokban, ma reggel 10783 km-t mutatott az óra". 

 

Cikkünk megjelenése után a székesfehérvári jegyzőtől is kaptunk egy levelet, amelyben pontosít néhány dolgot a Döntőbizottság határozatával kapcsolatban. Alább közöljük a levelet (minimális szerkesztéssel). 

 (...) kérem engedje meg, hogy a Hivatal vezetőjeként egy apró észrevételt tegyek.

 Cikkében azt írja, hogy „A Döntőbizottság határozata szerint ezek nem valós adatok, magyarán a közbeszerzés nyertese gyakorlatilag hamis adatokkal pályázott, mivel ezek a költségekkel is számolni kellett volna. Ennek ellenére a Székesfehérvári Önkormányzat a valótlan adatokkal pályázó Rialmó Kft.-t hirdette ki a közbeszerzés nyerteseként.”

 Ezen megállapítását pontosítanám az alábbiakkal:

Az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő Rialmó Kft. valóban  0 Ft-ban határozta meg a forgalomba és üzembe helyezés valamint a regisztrációs adó költségeit. A Hivatal szakemberei erre a körülményre nem kérdeztek rá az ajánlattevőnél, hiszen ez összességében kedvező, és hogy ezt hogyan oldja meg a kereskedő (pl. befizeti maga ezt a költséget) az ajánlatkérő számára indifferens, a lényeg, hogy nem jelent pluszköltséget. A második helyezett ajánlattevő ezt a körülményt támadta meg, és a Közbeszerzési Döntőbizottság végül csupán azért szabott ki 800 ezer Ft bírságot, mert erre a körülményre nem kérdezett rá a Hivatal, magyarán a tisztázó kérdés feltevésének elmaradása miatt.

Ezt követően természetesen a Hivatal közbeszerzési szakértői rákérdeztek az ominózus körülményre, a kereskedő megválaszolta, hogy mivel eleve már üzembe és forgalomba helyezett autókat vásárol meg, így további költséggel ez nem jár, azaz továbbra is 0 Ft ez a bizonyos költség.

A kérdésfeltevés pótlásával a Döntőbizottság jogszerűnek minősítette az eljárást, és az érintett legkedvezőbb ajánlat is teljesen jogszerűnek minősül, így a Rialmó Kft. mint a legjobb ajánlatot tevő kereskedő –az eredeti megtámadott ajánlattal teljesen egyező tartalommal- jogszerűen lett a közbeszerzési eljárás nyertese.

Tisztelt Uram!

 Köszönettel venném, ha a fenti lényeges pontosítással frissítené írását a teljesség kedvéért.

 Segítő közreműködését előre is köszönöm, és munkájához további sok sikert kívánok!

 Dr. Bóka Viktor

jegyző

 

A bejegyzés trackback címe:

https://feherzona.blog.hu/api/trackback/id/tr7016386338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

birkamenet 2021.01.14. 08:56:35

Majd kérdezz meg egy 3 műszakban havi 140 ezerért gürcölő ápolónőt, hogy ő is 14 milliós ÁTLAGOS autóval jár-e be dolgozni.

nemecsekerno_007 2021.01.14. 09:42:21

Látom, folytatjátok a prolihergelést.

Legalább a hibrid Camry-t nem zsidóktól kobozták el.

bati67 2021.01.14. 10:10:46

Szerintem egy ekkora város polgármesterének egy ilyen értékű-felszereltségű autó teljesen rendben van. Azért meg külön pacsi, hogy egy környezetkímélő autót választott!!! Bárcsak a többi is átülne egy ehhez (10 mFt körüli hybrid-re gondolok) hasonlóba!

Fikalnyik Eugén 2021.01.14. 10:37:00

Magyarországot limuzinszocialisták kormányozzák

Az elmúlt négy évben a Medgyessy-Gyurcsány luxuskormány nem szűkölködött a luxuskiadásokban: söjtöri lakoma, szivarszámlák, 14 milliárd forintos irodabútor-beszerzés, kormányzati luxusautók, hétmilliárd forintért mobiltelefonok. Az azonban meglepő, ha egy kormányzat még dicsekszik is mindezzel - mutatott rá Rogán Antal szombati sajtótájékoztatóján.
Létrehozva: 2006. március 25., 15:06 | Utoljára frissítve: 2006. március 27., 19:01

Gyurcsány Ferenc legutóbbi klipjében egy 35 millió forintos kormányzati luxusautó hátsó üléséről nyilatkozott. Ezzel világossá vált, hogy Magyarországot limuzinszocialisták irányítják, luxusautókból, Gyurcsány Ferenccel az élen - mondta a kampányfőnök, aki mindeközben bemutatott egy, az említetthez hasonló gépkocsit.

Egy luxus limuzin hátsó üléséről sok minden egészen másként látszik - emelte ki Rogán Antal. A munkanélküliség nem is olyan nagy probléma, az árak egyáltalán nem tűnnek magasabbnak, s egy 35 millió forintos luxuslimuzin hátsó üléséről az ember megkockáztathatja azt a kijelentést, amit Gyurcsány Ferenc a parlamentben is megtett, hogy Magyarországon stabil és nagy a jólét - tette hozzá.

Amennyiben a Fidesz megnyeri a választásokat, azt a gépkocsit, amelyet Gyurcsány Ferenc televíziós klipjéhez használt, el fogják adni, az árát pedig a vakok és gyengénlátók támogatására fogják fordítani - mondta el.

"Magyarországon április 9-e után véget ér a limuzinszocializmus korszaka, mert luxuskormányzás helyett valóban az emberek számára fontos döntéseket hozó, a puritán elveket szem előtt tartó kormányzásra van szükség, és limuzinszocialisták helyett felelős döntéshozók kellenek a parlamentbe és a kormányba" - hangsúlyozta a politikus.

broáf

ZX 2021.01.14. 11:00:32

A fehérvári polgármesteri hivatalban voltam gyakornok még Warwasovszky idejében, az egyik alpolgármesterrel (meg a sofőrrel) mentünk Veszprémbe egy tárgyalásra, már akkor sem átlagautóval (ha jól emlékszem Audi volt, de ebben nem vagyok biztos). Azt hiszem akkor az autók nem kizárólagos használatra voltak. Nem is az a probléma, hogy nem átlagautóval közlekednek, hanem hogy akkor költenek ilyenre amikor az emberek többsége elvesztette a munkáját vagy el fogja hamarosan, az (ellenzéki) önkormányzatokat meg épp kizsigerelik.

birka menet 2021.01.14. 12:11:46

@nemecsekerno_007: "Látom, folytatjátok a prolihergelést."

Na jó, akkor a te illibernyák proli fajtádat is kiszolgáljuk: SorosMigráncsBrüsszel!

birka menet 2021.01.14. 12:32:22

Egyébként miylen f.sza neve van már ennek a Borkaizásra kitalált autónak: "Tárgyaló autó".

Ja persze, ha valaki tényleg olyan hülye, hogy kifejezetten azért vesz meg egy ilyen idiotizmust, mert ő nem kényelmes irodában akar tárgyalni, aktákat, papírokat kiteregetni, aláírni, hanem egy autóban, akkor annak az idiótának ez az autó pont nem felel meg. A helyzet ugyanis az, hogy ha a kecskeméti fidesses PMnőnek az az ötlete támad, hogy felmegy Ferihegyre (gy.k: LFNR), felkapja a német vendéget és Kecskemétig letárgyalják meg aláirják, akkor sajna egy centit nem fognak Ferihegyröl elmozdulni, mert egy tárgyaló autóban a tárgyalást csak álló helyzetben lehet véghezvinni. Tehát bebújnak at autóba, majd 200 km egyhelyben állás után kibújnak belőle.

www.automotor.hu/hirek/agyat-es-konyhat-is-rejt-a-mercedes-legujabb-targyalobusza-561967/

"kifejezetten elegáns környezetet hoztak össze, ahol kényelmesen lehet akár tárgyalásokat is tartani. Persze szigorúan csak álló helyzetben, hiszen ahhoz, hogy egymással szembe kerüljenek a felek, az első üléseket hátra kell fordítani. "

F.sza. Szerintem a tárgyaló autó pályázhatna a világ legértelmetlenebb dolgai címre. Már ha tényleg arra vették.

citrix 2021.01.14. 14:08:07

A polgik lehetnének egy kicsit szerényebbek is amikor közpénzből finanszírozzák meg személyes jólétüket. Hogy-hogy nem, már megint bort isznak és vizet prédikálnak. Sírnak-rínak milyen nehéz a település költségvetését kigazdálkodni. Felújítások, beszerzések, bérfejlesztések maradnak el, ám a személyes luxusra valahogy mindig megvan a keret. Ha egy mezei Suzukit (a mi autónkat) használná közpénzen, azt nagyon szégyellné?

lutria 2021.01.14. 14:18:41

Bp.XXI.ker polgármestere(fidesz)2020-as Skoda Superb,190le,4x4,automata.14+milla.
1.4km-ről jár vele dolgozni...(4-5utcányi távolságból)
És szidja a Karácsonyt hogy az miért nem kerékpárral jár (télen is)dolgozni zuglóból a belvárosba...

Rodney_2 2021.01.14. 15:27:31

@birka menet: Te tényleg egy büdös proli vagy. Apád meg Lenin fiú lehetett. Kiváncsi lennék, hogy mit dolgoztál éltedben :)))

Rodney_2 2021.01.14. 15:32:15

@kovacs_janos_18: Brendelszar, emlékezzél hogy intézik el a népek a ballibsi gazembereket:

www.rijksmuseum.nl/en/collection/SK-A-15

Rodney_2 2021.01.14. 15:39:26

@birka menet: SorosMigráncsBrüsszel

Azért nincs elég vakcina,mert Brüsszelben a Soros által lefizetett politikusok nem a vakcinarendeléssel foglalkoztak, hanem az ILLEGÁLIS migráncsok és buzik jogaival. Tessék :) Remélem megfulladsz a lélegeztetőgépen, mert nem jutottál időben vakcinához. Ugyanez vonatkozik Brendelszarra. Ti nem is vagytok emberek, csak két lábon járó agyhalott disznóeleségek, genetikai hulladék

Közlekedő tömegközlekedő 2021.01.14. 16:46:11

@kovacs_janos_18: Na, ha aközött kell választani, hogy a szocik lopjanak az adóemelésből beszedett pénzünkből, vagy a fidesz az EU támogatások privatizálásával, de itthon adó csökkentéssel, akkor szerintem nem kell okosnak lenni ahhoz, hogy melyiket válasszuk...

Közlekedő tömegközlekedő 2021.01.14. 16:57:24

Nekem sokkal jobban fáj, hogy a szakközepet végzett, egybites rendőrök Mercedesszel, meg Audival járnak. Ez miért nem zavar senkit? Ők megérdemlik, vagy mifasz???

birka menet 2021.01.15. 00:33:05

@Rodney_2:

te debil fasz, az EU állandóan azzal van elfoglalva, hogy a te debil EU bomlasztó illiberált orbán kormányod mindenhol vétózik, mindent blokkol, mindenre hány, mindenben húzza le az EU egységet és cselekvési gyorsaságot. Orbánod saját maga kiáltotta ki magát a (fél)világ legsikersebb járványkezel egyeduralkodójának, ruszki, kínai vakcinákkal hitegette a népet. Kásler minden beteget kipaterolt a kórházakból, hogy jöhessen 36 ezer covid beteg. 100 millió emberre elegendő lélegeztetögépet vásároltak fel, akkor tehát mi a jó k. anyádat rinyálsz tehát az EU-ra????????? Ki a k. anyád utasította Müller Cecíliát, hogy jelentse ki, hogy "Egészséges ember ne hordjon maszkot", ki a jó k. anyád engedte ki az emebreket az Adriára, a stadionokba, hadd fertőzödöjn át az egész ország - orbán vagy az EU?????

Szóval az illiberált tudás megint csődöt mondott, az önjelölt legsikersebb járványkezelő pár hónap múlva a saját módszereivel már a legsikertelenebb LÚZER lett, világrekord halálozási rátát produkált, plusz világrekord halálozási rátát az eü dolgozóknál. Esélye sincs amai napig se megállítani a járvány terjedését. Innentől kezdve a foszsák rögtön elháríttta magáról a felelősséget, rögtön másokra kent mindent. Soros meg migráns nem jöhet szóba, maradt Brüsszel. Ti csöcseléknek ez megint elég, ti féleszü majmok megint tudtok dühöngeni a világ ellen, orbán pont ezért tart titeket.

Ráadásul NÁCIKÁM, folyamatason hányod az epét a migránsokra, most meg térdre borulva esedezel a MIGRI VAKCINÁÉRT te tudatmódosított idióta. Ha a Biontech megtehetne, nektek fidessnáciknak megtiltaná a vakcinájuk beadását.

Ha meg nyájimmunitás kell nektek VALÓSÁGTAGADÓ fidernyákokanak, akkor szervezzetek békemenetet a nyájimmunitásért, bár ti fidessbirka táborotok közös nevezöje az, hogy a VALÓSÁG ellen már egységesen megvan a nyájimmunitásotok.

Rodney_2 2021.01.15. 08:35:43

@hunyadi_janos_111: Brendelszar, veled az a baj, hogy te mindenhez hülye vagy :)
Fogalmad sincs, hogy mit dolgozik egy polgármester. Voltál már bármilyen management pozicióban? Bíztak már rád néhány milliárd eszközértéket és mondjuk 100 dolgozót? Ugye nem? Egy törött bögrét nem bízna rád senki mert egy degenerált két lábon járó disznóeleség vagy mint birkamenet :))) Vagy ti ugyanaz a debil proli vagytok? :)

Karet 2021.01.15. 10:42:43

@errorológus: kimoderáltam de ezerszeres erővel visszatért, nincs időm hadakozni vele, ha kitiltom, más néven visszajön, vagy letiltom a kommentelhetőséget vagy eltűrjük :(

Homo fideszbirkusz 2021.01.15. 11:57:42

És Orbán bejelentette hogy milliószámra veszi majd a kínai vakcinát, miközben már rég közismert a közvélemény kutatási eredmény, miszerint a magyaroknak csak a 4%-a adatná be magának a kínai meg orosz vakcinát.

Még maga a fidesztábor is retteg az illiberált haverektól gyógyterméket bevenni, megint lesz majd sok milliárodos kiadás a raktáron elrohadó készletekre.

Karet 2021.01.15. 14:02:36

@errorológus: bocs, véletlenül téged is kimoderáltalak :/

Karet 2021.01.15. 18:28:20

@birkamenet: Világosan fogalmaztam: a többi polgármester hivatali autójához képest átlagos. Az ápolónő valószínűleg nem jár 14 milliós autóval, de az igazgatója valószínűleg igen. Lehet nem szeretni de ez így megy: a magas beosztásúaknak több jár. A székesfehérvári polgármesteri hivatal takarítónője sem jár 14 milliós kocsival, gondolom... Ilyen egyszerű az élet, a megvalósult kommunizmusban is ez volt a helyzet, ahol elvileg mindenki egyenlő volt.

Dan da Man 2021.01.16. 10:01:13

Kénytelen vagyok én is csatlakozni azokhoz a demagóg hülyékhez, akik nem értik, hogy (pláne válság idején) miért nem jó szolgálati autónak egy Suzuki.
De ha már Toyota, akkor lehet felőlem Corolla is, vagy Auris (és akkor nem Aygo-t mondtam).
Ilyen helyzetben nem okoskodni kellene, meg azt játszani, hogy de így ez ennyivel olcsóbb, hanem összehúzni magunkat, és vagy nem venni semmit, vagy szerénynek lenni és példát mutatni magunkon a megszorításokkal.
De hát ha egyszer ennyi pénzt kaptunk, azt el kell költeni, igaz? Mert legközelebb ennyit sem kapunk. Meg MOST kaptunk, ki tudja, kapunk-e még valaha?
Én még várok arra a politikusra, aki azt mondja, hogy lecseréltem az 5 évest egy 7 éves kisebbre/kevesebbet futottra, és a különbözetet közétkeztetésre költöttem a területemen. Ilyen emberre szeretnék szavazni. (Nyilván nem akkor, ha mindezt populista szándékokkal teszi.)
De ilyen figurákat valahogy sehol sem látok. És mindenkinek kitűnő takaró a közbeszerzési törvény...

Szóval tökmindegy, hogy ez luxusautó-e vagy sem. Tény az, hogy olcsóbb autó is elvinné őt A-ból B-be biztonságosan, ahogy a magyar emberek jelentős részét. És senki se nézne rá ferde szemmel azért, mert szegény az eklézsia. De úgy látom, hogy ezt nehezen lehet megérteni...

az_igazi_trebitsch 2021.01.16. 10:01:16

Hölgyeim és uraim, kedves elvtársak, ez itt nem Svédország, ahol a királyi család a piacon vásárol, és nem Dánia, ahol a miniszterelnök villamossal megy a parlamentbe. Ez itt a vadkeletázsia, ahol pártfüggetlenül minden politikus akkorát markol a közösből, amennyit csak bír, sőt, annál is többet, mert nagy a pereputty. Itt kérem valóban sziklaszilárdságú igazság uralkodik, a la Lázár János: mindenki annyit ér, amennyije van. Pont. Kérdés van? Nincs. Tessék továbbmenni!........

blaubner 2021.01.16. 10:01:20

@Homo fideszbirkusz: "...már rég közismert a közvélemény kutatási eredmény, miszerint a magyaroknak csak a 4%-a adatná be magának a kínai meg orosz vakcinát..." -- ez így nem pontos. ha a pulzus (nem éppen kormánybarát) közvéleménykutatásának ma publikált eredménye szerint a válaszadó lakosság 22%-a bármelyik engedélyezett vakcinát beadatná magának. 1% azok aránya, akik akkor is a kínai adatnák be, ha szabadon lehetne választani a különböző vakcinák közül. az oroszra ebben a kontextusban 2%, az astra zeneca oltásra 4%, a moderna vakcinára 5% voksolt, a prizer toronymagasan "vezet 46%-kal. azaz a válaszadók 25%-nak nincs kifogása a kínai vagy orosz vakcina ellen.
ez egyébként szerintem sem indokolná több millió kínai vakcina importját (még talán egymilliót sem), de kíváncsi lennék, hogy ki hogy dönt, ha egy olyan helyzet állna elő, hogy van egy engedélyezett azonnal elérhető kínai cucc, vagy várni kell fél évet egy modern (prizer / moderna stb.) vakcinára.

konrada 2021.01.16. 10:01:24

@Homo fideszbirkusz:
Nézd, szerintem nem lesz kötelező beadatni a kínai vakcinát sem.
Így akinek nem kell, az olthatja magát, meg a többieket a közvéleménykutatásokkal továbbra is nyugodtan!;))

Homo fideszbirkusz 2021.01.16. 10:01:27

4% volt két hete. Mai közvélemény kutatási eredmény:

"A kínai és az orosz vakcinát a válaszadók 1 és 2 százaléka adatná be magának legszívesebben."

Tisztességes Természettudomány 2021.01.16. 10:01:35

Átlagos felsővezetői autó ennyibe kerül. Egy multicég kifizeti. Egy megyeszékhely polgármestere nem érdemel egy ilyet?
Miközben átlagemberek (én és autóflottával rendelkező cégeknél dolgozó barátaim) 8-12 milliós új céges kocsikkal furikázunk.
Nem arról van szó, hogy 100-200 milliós autót veszünk, hanem egy egyszerű vezetői autóról. Még csak nem is Audi vagy BMW vagy Porsche státuszszimbólum autó, hanem egy közönséges Toyota.

toncsi64 2021.01.16. 10:01:41

@birka menet:
Csak a tisztánlátás végett (nem a Polgármesternőt védem). Az általad idézett "tárgyalóbusz" valójában "kempingbusz" (Vito Marco Polo). A Polgármester asszony gépe (V-osztály) szinte biztosan inkább ilyen
www.handelsblatt.com/images/wohnlichkeit-und-wohlfuehlklima-steigen-je-grosszuegiger-sich-kuenftige-kunden-in-der-langen-liste-an-feinen-extras-bedienen-/9697490/1-format2020.jpg
és mint látható ebben nem gond a menet közbeni tárgyalás hiszen nem a vezető/utas ülést kell hátrafordítani.(csak jelzem, hogy nagyjából ilyenek az állami Multivanok is)
Egyébként pedig egy ilyen gesztus szerintem a Mercedes felé belefér. Hatalmasat profitál a város abból, hogy ott a gyár.
süti beállítások módosítása